Hírek

Népszerű cikkek

Író emberek a faluházban

2016. május 10., kedd 19:00

Két alkotóval is találkozhattak a megyei könyvtár támogatásának köszönhetően hétfőn Várgesztes lakói. Délelőtt a költő, műfordító Varró Dániel volt az apróságok vendége a faluházban.

A poéta első verseit 12 éves korában írta. Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE-BTK magyar–angol szakára járt. Gimnazista kora óta publikál verseket és műfordításokat különböző irodalmi lapokban és folyóiratokban. Öt önálló kötete jelent meg, és emellett több (főleg gyerekeknek szóló) kötet társszerzője is. Drámafordításait és egyéb (önálló vagy másokkal közösen írt) színházi munkáit számos budapesti és vidéki színház tűzte műsorára – olvasható a Wikipédián.

A délutáni író-olvasó találkozón Tóth Andrea okleveles kertészmérnök előadását hallgathatták meg az érdeklődők a gyógynövényekről és fűszernövényekről. A hagyományos orvoslás mellett az utóbbi években egyre nagyobb az érdeklődés az alternatív gyógymódok iránt, így a gyógynövények felhasználási lehetőségeit is mind többen kutatják. Az előadáson szóba kerültek a legismertebb gyógy- és fűszernövények, azok termesztése és gyűjtése is.

szeptember

6 Bányásznapi megemlékezés

  • Időpont: vasárnap 9:00
  • Helyszín: Bányász emlékhely

12 Várépítő verseny

  • Időpont: szombat 10:00
  • Helyszín: Várgesztes, Vár-rét

12 Várgesztesi sokadalom

  • Időpont: szombat 10:00
  • Helyszín: Várgesztes, Vár-rét

19 Jubileumi Dalostalálkozó

  • Időpont: szombat 15:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

23 Elektronikai hulladékgyűjtés

  • Időpont: szerda 8:00
  • Helyszín: Faluház parkolója

26 Kézműves kuckó

  • Időpont: szombat 9:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

Fogászat

2026. augusztus 15., szombat 06:43

Augusztus 17-étől 28-áig változik a rendelési idő.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek