Hírek

Népszerű cikkek

Körmenet Vértessomlón

2017. július 3., hétfő 07:18

Több mint félezren érkeztek - többek között - Várgesztesről, Oroszlányból, Környéről, Kecskédről, Alsógalláról és Kisbérről a tizedik alkalommal megrendezett vértessomlói körmenetre.

A vasárnap délelőtt fél tízkor, a falusi kápolnától induló menet – a Mária kegykép zászlajával - a templom melletti téren felállított nagysátorhoz vonult Spányi Antal megyéspüspökkel az élen. Bedy Sándor plébános köszöntő szavait követően a püspök megáldotta azt a 12 hálaszívet, amelyeket azok a családok ajánlottak fel, akiket gyermekáldás ért az elmúlt időszakban. Ezek a szívek méltó keretben kerültek elhelyezésre a templom falán.

A Spányi Antal által celebrált szentmisén ott voltak Igó István községi vezető mellett a környék polgármesterei is, s mint elhangzott, a templom a Mária kegyhellyé nyilvánításával a gyermeket váró családokat kívánja támogatni. - A család közösségének a házasság adja az alapját – mondta a főpap.

A nap további részében gyónási lehetőség, majd koradélután litánia várta a hívőket, ezt követően pedig Batin Péter főszervező

(Vértessomló), Szabó Ferenc (Kisbér) és Puskás Antal (Császár) tartott élménybeszámolót zarándokútjukról. Ők hárman május végén indultak gyalogosan a világhírű czestochowai kegyhelyre, Lengyelország lelki fővárosába, a Fényes Hegyre. A 640 kilométeres távolságot harminc nap alatt, 3 pihenőnap közbeiktatásával győzték le, és Puskás Antal teljesítményének értékét külön is emeli, hogy látássérültként vett részt a túrán.

A tizedik, jubileumi körmenet történelmi előzménye egyébként, hogy a Vértessomlóra telepített hívek 1734. szeptember 7-én vitték a Szűz Anya kegyképét a magyaróvári kapucinusok templomából a településre. Az elmúlt századokban e kép előtt imádkoztak a község és a környék hívei. Erre emlékezve rendezik meg 2008. óta évente a vasárnapi körmenetet.

Az esemény képeit a A vértessomlói portál Fotótárában tekintheti meg!

június

9 Májfa döntés

  • Időpont: hétfő 16:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház parkolója

14 Csengőnap

  • Időpont: szombat 10:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

Fogászat: rendelési idő változása

2025. május 31., szombat 12:51

A fogászati ellátásról gondoskodó Presi-Dent 2006 Kft. értesíti a betegeket, hogy június 1-jétől változik a rendelési idő a Környe, Alkotmány u. 32. sz. alatti rendelőben.

Bővebben

Tour de Hongrie: Környét is érinti

2025. május 13., kedd 14:00

Környét is érinti május 17-én, szombaton (munkanap) a Tour de Hongrie kerékpáros verseny. A Környén közlekedőknek útlezárásra, parkolási tilalomra, hosszú várakozási időre kell számítani.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek