Hírek

Népszerű cikkek

Karácsonyi várakozás

2017. november 30., csütörtök 08:37

Alig pár nap van advent első vasárnapjáig, idén ugyanis december 3-án kezdődik a négyhetes várakozási időszak. Ez nemcsak a karácsonyi készülődés ideje: ilyenkor esedékes az egyházi év kezdeti szakasza is, amit Jézus Krisztus hármas eljöveteléhez kötnek.

Maga az advent szó is eljövetelt jelent. Az első vasárnap mindig november 27. és december 3. közé esik, míg a negyedik, utolsó vasárnap december 18. és december 24. közé.

Az ilyenkor szokásos adventi koszorú négy gyertyája az adventi időszak négy vasárnapját jelképezi. A keresztény hagyomány szerint a koszorún három lila és egy rózsaszín gyertya áll, amelyek a következőket szimbolizálják: hit, remény, szeretet, öröm. Advent első, második, és negyedik vasárnapján lila gyertyát, a harmadikon rózsaszínt gyújtunk meg. Elődeink azt tartották, hogy az advent négy hetében mintegy próbatételként négy különböző tulajdonságot kell megerősítenünk magunkban. Ezek a következők: igazságosság(hit), mértékletesség(remény), bátorság(öröm) és bölcsesség(szeretet).

május

8 Darts est

  • Időpont: péntek 18:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

22 Quiz night

  • Időpont: péntek 18:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

25 Májfadöntés

  • Időpont: hétfő 17:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház parkolója

28 Gyereknap

  • Időpont: csütörtök 15:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

Régi sóderbánya

2026. április 27., hétfő 11:54

A Vérteserdő Zrt. megkezdte az illegális hulladéklerakó felszámolását.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek