Hírek

Népszerű cikkek

Nyughelyük a Vértes hegység

2018. január 21., vasárnap 13:41

A Vértes-hegység területén 1945. elején nagy csatákat vívó, és a haza védelmében hősi halált halt magyar királyi huszáralakulatok tisztjeire és katonáira emlékeztek immár hatodik alkalommal a 2013 januárjában, Vérteskozma mellett felállított impozáns és egyben megrendítő emlékműnél szombaton.

A huszár hadosztály, amelynek fegyvernemként ez volt az utolsó nagy csatája, az ellenség kemény ellenállását megtörve Kőhányás pusztát közelharcban foglalta el. Szuronnyal, rohamkéssel és kézigránáttal kellett a szívósan védekező oroszokat lépésről lépésre visszaszorítani. Az alakulat lovasai két hónapon keresztül tartották a vonalat, ám a túlerőben lévő szovjetek előrenyomulását nem tudták végül megakadályozni. Mindössze tizenhárman élték túl a harcokat.

A megemlékezésen Molnár Krisztián, a Fejér-megyei közgyűlés elnöke idézte fel a 73 évvel ezelőtti eseményeket, majd Ugrits Tamás pápai káplán mondott imát az elesettekért.

Az esemény befejezéseként a környező települések polgármesterei – köztük Rising Károlyné várgesztesi településvezető, a civil szervezetek és intézmények képviselői helyezték el koszorúikat az emlékhely talapzatánál.

március

17 Filmvetítés

  • Időpont: kedd 17:30
  • Helyszín: Est Mozi (Tata, Ady E. u. 21.)

20 Tájékoztató a nemzetiségi választással kapcsolatban

  • Időpont: péntek 17:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház/Könyvtár

21 Tavaszi nagytakarítás

  • Időpont: szombat 9:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

28 Tavaszi forgatag

  • Időpont: szombat 14:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

Szavazzon Várgesztesre!

2026. február 1., vasárnap 08:00

Nyelvészek kulturális szakemberekkel együtt öt régióban ajánlást tettek a legszebb magyar településnevekre, ezek közé került Várgesztes is!

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek