Hírek

Népszerű cikkek

Népszerű gyermekmisék

2018. március 18., vasárnap 11:33

Kis József világi lelkipásztori munkatárs már egy négy évvel ezelőtti agapén is felvetette, hogy aggódásra ad okot a fiatalok elmaradása a templomokból. A tavaly decemberi, várgesztesi rendezvényen azonban már annak adott hangot, hogy van ministráns, hittanos bőven, akik megtölthetik a padsorokat.

Ezt a vértessomlói Hartdégen Márton is alátámasztotta az év utolsó hónapjának gyülekezeti eseményén, aki arról is szólt, hogy a szülők jelezték: számukra nem túl kedvező a vasárnap reggeli szentmise időpontja, ezért Bedy Sándor atyával felkeresték Oroszlányban Kutschi András prépostot, s megosztották vele a gondolatot: az egész vértesi lelkipásztori körzetet, Várgesztest, Vértessomlót, Környét, Gántot, Kecskédet és Oroszlányt összefogva szeretnének havi rendszerességgel gyermekmiséket tartani szombat délutánonként, ezzel egy jó közösséget kialakítani.

A gyerekmisék tapasztalatai nagyon kedvezőek. Eddig már több sikeres rendezvény valósult meg, a résztvevői szám pedig a kezdeti félszázról 100-120 közé emelkedett. Népszerűségét pedig bizonyította a szombati, várgesztesi, Kutschi András által celebrált szentmise is, amire megtelt a falu temploma a helyből és a környező településekről érkező családokkal.

november

3 Papírgyűjtés

  • Időpont: kedd 0:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

10 Nemzetiségi közmeghallgatás

  • Időpont: kedd 16:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

11 Márton nap

  • Időpont: szerda 16:40
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

21 Kézműves Kuckó

  • Időpont: szombat 9:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

29 Advent

  • Időpont: vasárnap 15:00
  • Helyszín: Várgesztes, Templom, Adventi koszorú

Fogászat

2026. október 20., kedd 05:00

Október 30-án változik a rendelési idő.

Bővebben

Fogászat

2026. október 1., csütörtök 05:00

Október 9-én változik a rendelési idő.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek