Hírek

Népszerű cikkek

Ápolják a hősök emlékét

2018. szeptember 28., péntek 20:11

Ünnepélyes keretek között adták át bő négy évvel ezelőtt Várgesztesen a megújult ravatalozót, valamint a II. Világháborúban a falu környékén elesett és a községben eltemetett Magyar Királyi Honvédek felújított sírparcelláit.

Az akkori munkálatokra a Várgesztesi Római Katolikus Egyházközség sikerrel nyújtott be pályázatot, a ravatalozó rekonstrukciójára 16, a hősök kegyeleti helyeinek felújítására 2,5 milliót nyert el az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretéből.

- Amikor egy település, egy közösség mind a hősök emlékére, mind pedig egy temetőben a méltó búcsúra képes áldozni és képes megtenni mindent azért, hogy a hősi sírok, a temető és annak környezete megszépüljön, az tiszteletet mutat – fogalmazott 2014-ben az avatóünnepségen Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő.

Az eltelt évek során a katonasírok fakeresztjeinek festése elöregedett, meg az egész emlékhelyre is ráfért a gondoskodás, ezért is gondolták a helyi hagyományőrzők, hogy felújítják, szépítik a sírkertet. Péntek koradélelőtt kezdték a munkát, csiszoltak, festettek, gereblyéztek, csinosították a parcellákat annak jegyében, hogy aki a múltat nem becsüli, az a jövőt nem érdemli.

november

10 Nemzetiségi közmeghallgatás

  • Időpont: kedd 16:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

11 Márton nap

  • Időpont: szerda 16:40
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

21 Kézműves Kuckó

  • Időpont: szombat 9:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

29 Advent

  • Időpont: vasárnap 15:00
  • Helyszín: Várgesztes, Templom, Adventi koszorú

Fogászat

2026. november 1., vasárnap 05:00

November 13-án változik a rendelési idő.

Bővebben

Fogászat

2026. október 20., kedd 05:00

Október 30-án változik a rendelési idő.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek