Hírek

Népszerű cikkek

Őrzik Bedy Sándor emlékét

2018. november 19., hétfő 07:14

Helybeli, várgesztesi és környei hívek jelenlétében szentelte meg Gerendai Sándor csákvári esperes november 18-án azt a síremléket Vértessomlón, amely a Resch Ottó esperes munkássága előtti tisztelgés jegyében készült, s amely mostantól az augusztus 13-án elhunyt Bedy Sándor plébános emlékét is őrzi.

A vasárnapi szentmise után a temetőben gyülekeztek a hívek, ahol Hartdégen Márton, a Vértessomlói Római Katolikus Egyházközség elnöke idézte fel ez év augusztus 11-ei emlékeit, amikor a környei Plébánia szentelés és a Magyar Szent Korona ünnepén reggel találkozott Sándor atyával: láttam rajta, hogy nagyon sok energiával, igaz, kissé fáradtan készül az ünnepre, majd a nap végeztével megnyugodva, munkáját tisztességgel befejezve azt is láttam, hogy megcselekedte, amit kellett. Akkor úgy váltunk el, hogy egy hétre hazautazik családjához, kipiheni a fáradalmait. Tisztességgel megszervezte a búcsúnkat is, nyugodt szívvel utazott el pihenni. De sajnos nem csak egy hétre távozott közülünk, hanem örökre… - fogalmazott, kiemelve hogy Sándor atya a 19 évnyi szolgálata alatt mennyi mindent tett Vértessomlóért, Várgesztesért, Környéért. Gondoskodott a betegekről, haldoklókról, adományokkal segített számos családnak, szegény embernek, amiért csak a szeretet és köszönet szavaival emlékezhet meg róla.

A hívő ember Jézus Krisztusra figyel, és tudja, hogy akik meghaltak, igazából nem halottak. A testük ugyan itt maradt, de ők élnek, és Istennél vannak. És amikor a hálánkat kifejezzük nekik mindazért a sok jóért, amit általuk tett az Isten közöttünk, akkor az egyik legszebb emberi tulajdonság nyilvánul meg bennünk: a hála, a szeretet. Ez a szeretet vezérelte a somlóiakat Ottó atya, és Sándor atya iránt – folytatta a gondolatot Gerendai Sándor csákvári esperes, aki a síremlék megszentelésekor Isten áldását kérte önzetlenségéért a sírköves Móricz Tiborra és Batin Péterre, valamennyi hozzájáruló segítőre, s mindazokra, akik a jövőben a síremléknél imát mondanak lelkipásztoraikért.

november

10 Nemzetiségi közmeghallgatás

  • Időpont: kedd 16:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

11 Márton nap

  • Időpont: szerda 16:40
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

21 Kézműves Kuckó

  • Időpont: szombat 9:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

29 Advent

  • Időpont: vasárnap 15:00
  • Helyszín: Várgesztes, Templom, Adventi koszorú

Fogászat

2026. november 1., vasárnap 05:00

November 13-án változik a rendelési idő.

Bővebben

Fogászat

2026. október 20., kedd 05:00

Október 30-án változik a rendelési idő.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek