A várgesztesi családok életében évtizedek óta minden szeptember első vasárnapja ünnep volt, Bányásznap. Szinte nem volt olyan család, ahol a férfiak révén valaki nem volt érintett ebben a nehéz, embertpróbáló szakmában.

Ezekkel a gondolatokkal kezdte a Himnusz eléneklését követően bányásznapi megemlékező beszédét vasárnap délelőtt Rising Károlyné polgármester, aki így folytatta: a szénbányászatról Magyarországon múlt időben beszélünk. De nem szabad elfelejtenünk, hogy az energia-igényhez a környezetünkben feltárt barnaszén milyen nagymértékben járult hozzá, micsoda fejlődést hozott Várgesztes életében. Élő bizonyíték az építkezés, a technikai eszközök korai megjelenése a háztartásokban. A családok ezt érzékelték, de nap, mint nap láttuk azt is, hogy a férjek, apák és fiútestvérek hajnali 4 órakor indultak Oroszlány vagy Tatabánya irányába kezdetben kerékpáron, majd később bányászbusszal. Ilyenkor kihúzott derékkal, de általában csendben mentek. Műszakváltások után láttuk a bőrredőkben megbúvó szénpor maradványait, a fájó derekakat. A buszon töltött kis pihenés alatt már a háztáji tennivalóira gondoltak. Naponta hálát adtak, amikor a kas felért a mélyből.

- Amikor itt felállítottuk az üres csillét, azt kívántuk jelképezni, hogy nincs széntermelés, csak bezárt bányák. Egyszer csak jelentkeztek a bányász nyugdíjasok, hogy szeretnének szenet jelképező követ tenni a csillébe, mert nem üres csille volt jellemző a bányász időkre. Ezért lett újra szén a gesztesi csillében. Naponta megyünk el az Emlékmű mellett. A kirándulók többsége fotót készít, megbámulják a csille nagyságát. Az idelátogató szülők beszélnek a gyermekeiknek a bányában végzett munkáról, a nagyobb gyermekeknek a bányai vízbetörésekről vagy a sújtólégrobbanásról. Első időben elcsodálkoztam, hogy 30-40 éves édesapák honnan tudják ezt. Rájöttem, hogy a bányászok tisztelete azokon a vidékeken is megvan, akiknek nincs személyes kötődése a szénkitermeléshez; azonban a tragédiák mindenki figyelmét ráirányítják erre a nehéz szakmára – fogalmazott a falu vezetője.

Az ünnepi gondolatokat követően a hagyományőrzők helyezték el koszorújukat az emlékhely talapzatánál, majd a jelenlévők imát mondtak az elhunyt bányászokért.