„Színes gondolatok” címmel nyílt kiállítás a várgesztesi Faluházban október 2-án Zsolnay Katalin, tatabányai festő alkotásaiból. A grafikák, tűzzománcok, festett selyemkendők, akvarell, akril és olaj alkotások egy hónapig tekinthetők meg a Faluház nyitvatartási ideje alatt.

Nagyon sok más településről érkező vendéget látok, ami jelzi, hogy nem csak engem varázsoltak el ezek a képek – köszöntötte a helybeli, környei, kecskédi, oroszlányi jelenlévőket Rising Károlyné polgármester, aki nem titkolta: ő – ahogy mindig is szokta – titokban már megleste a kiállítást, hosszú időt töltött az alkotások között.

Számunkra ez nagy boldogság, hogy helybe jön a művészet, és nagyon jó érzés, hogy nemcsak várgesztesi művészeink vannak, hanem művészbarátaink is, akik visszatérnek, akikkel kölcsönös a barátság – fogalmazott.

Hatalmas harmónia árad. Amit fest, azt nem görcsösen, hanem könnyedén, természetesen veti a vászonra. Illetve nem veti, hanem szépen megfontolva, tudatosan építi fel. Az a sokszínűség, amit a képei visszaadnak, bizonyítja, hogy sok mindent kipróbált és nem elégedett meg a felszínes tudással, hanem elmélyedt a technikai ismeretekben. Így lehetséges, hogy képei számunkra esztétikai élményt nyújtanak – ajánlotta az alkotásokat a vendégek figyelmébe Pfiszterer Ilona, aki az olajfestmények közül a „Pipacsok” című műre hívta fel a figyelmet, amely bár sok művész kedvelt témája, Katalin a pipacstenger töménysége helyett az egyes virágszálak alakjára, színére helyezte a hangsúlyt, melyek a háttér színes levegője előtt különleges melegséget árasztanak.

Egy festő jobban kiadja magát műveiben, mint egy író… az író elrejtheti az érzéseit mindenféle trükkökkel, de egy festő ezt nem teheti. A festmény olyan, mint egy csupasz emberi lélek – Alan Blackwood gondolatait idézve így zárta a megnyitót: úgy gondolom, Kati lelke csuda szép.

Zsolnay Katalint az általános iskolai, gimnáziumi tanulmányai kötik Oroszlányhoz, Környéhez pedig az a több mint két évtized, melyet a Mezőgazdasági Kombinát húsüzeménél töltött el. Mindig is szeretett rajzolgatni, de a képességeit csak hobbi szinten fejlesztette. Egy állásajánlat Környéről Győrbe szólította, ahol egy szerencsés pillanatban bekerült Barabás László festőművész alkotói körébe, a mester heti rendszerességgel csiszolgatta, építgette, irányította a képességeit. 2011-től éli ismét tatabányaiként a mindennapjait, és vesz részt a Bányász Képzőművész Kör foglalkozásain. Amatőr alkotóként a festészet értékes hagyományaiból építkezik. Elsősorban a természetelvű festészet jellemzi a saját egyénisége és látásmódja tükrében. Szívesen kalandozik a színek vonzásában, témaválasztásaiban dominálnak a természeti formák, virágok, csendéletek, tájak, városok.

Az alkotó a várgesztesi tárlat megnyitóján az eltelt időszak „szerelméről”, a selyemfestészetről szólt, melynek már az alapanyaga is rendkívüli, és talán sokan nem tudják, hogy a selyem kialakulásának története egészen Kr. e. 2640-re nyúlik vissza.

Nagyon nőies dolog selymet festeni, varázslatos, csodálatos anyag, puha könnyed, lágy. Csodálatos technológiákat lehet kipróbálni. Varázslatos, ahogy az ember ráteszi a festéket, és szalad, fut szanaszét. Van, amit meg lehet állítani alkohollal, arrébb lehet tolni a színt, másikat lehet felvinni, és lehet kontúrozó technikával szabályok, formák közé szorítani a festéket – mesélt az alkotó, és arról is, hogy a selyem igazoltan gyógyító, nyugtató hatású: ha valakinek fáj a torka, és egy selyemhernyó kendőt a nyakára teker, annak nyugtató hatása van a szervezetre, sőt, gyógyító ereje is. A lelki gyógyítás pedig abban is rejlik, ha az ember elkezd egy selyemkendőt festeni, tényleg elfeledkezik a külvilágról – hangzott el az alkotótól.

A „Színes gondolatok” című tárlat tehát egy hónapig várja Várgesztesen mindazokat, akik kis időre szeretnének megfeledkezni a külvilágról, és szeretnének a különböző technikákkal készült alkotások, festett selyemkendők harmóniájába merülni.

Az esemény képeit a Galériában tekintheti meg!