Hírek

Népszerű cikkek

A hagyomány kötelez

2021. július 22., csütörtök 07:19

Közel 100 éve működik Várgesztesen tűzoltó csapat, melynek mindenkori tagjai számtalan esetben siettek a bajbajutott polgárok megsegítésére.

Katzer Ákos települési képviselő 2019-ben szembesült azzal, hogy vagy a végleges enyészet, vagy a teljes megújulás, a hagyományok felélesztése az a két opció, melyek közül választani lehet, s ő az utóbbira szavazott. Így 14 fővel megalakította az önkéntes Tűzoltó Egyesületet, amelynek elnöki teendőit is ellátja.

A csapat a pandémiás időszakban segédkezett vízbetörés elhárításban, a település lezárásában, de ott voltak fakidőlésnél, pincebeázásoknál is.

Most új fejezethez érkezett az egyesületi élet, ugyanis hamarosan megkezdődik a tűzoltógarázs és közösségi helység kialakítása – tájékoztatott az elnök.

- Sikeresen vettünk részt a Bethlen Gábor Alapkezelő civil szervezetek működésének biztosítására kiírt pályázatán. Július elején kaptuk az értesítést, hogy 5,8 millió forintot fordíthatunk a tűzoltóbázis kialakítására. Amennyiben megérkezik számlánkra a pénz, megkezdődik a községháza mellett a garázs-közösségi helység-oktatási helyszín felépítése. Augusztus elején szeretnénk megkezdeni a munkákat, melyek 3-4 hónapig tartanak majd. Fontos célunk a helyi fiatalok bevonása mellett, egy mentéshez alkalmas gépjármű beszerzése, ami elengedhetetlen a gyors vonulásokhoz. Ennek érdekében folyamatosan keressük a pályázati lehetőségeket – fogalmazott Katzer Ákos.

november

10 Nemzetiségi közmeghallgatás

  • Időpont: kedd 16:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

11 Márton nap

  • Időpont: szerda 16:40
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

21 Kézműves Kuckó

  • Időpont: szombat 9:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

29 Advent

  • Időpont: vasárnap 15:00
  • Helyszín: Várgesztes, Templom, Adventi koszorú

Fogászat

2026. november 1., vasárnap 05:00

November 13-án változik a rendelési idő.

Bővebben

Fogászat

2026. október 20., kedd 05:00

Október 30-án változik a rendelési idő.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek