Hírek

Népszerű cikkek

Települési vizit

2021. október 15., péntek 19:34

Rising Károlyné polgármester mellett Auer Zsolt jegyző és Geiszt József, a Faluház vezetője fogadta péntek délelőtt Nagybajcs delegációját, melynek tagjai a TOP-5.3.1-16-GM1-17-00007 számú projekt keretében keresték fel Várgesztest.

A Faluházban a vendéglátó településvezető köszöntötte elsőként a Teilinger Imre vezette nagybajcsi küldöttséget, majd röviden bemutatta a vértesben megbúvó kis falu történetét, mindennapjait.

A vendégek – akik között önkormányzati, közművelődési, illetve óvodai szakemberek is voltak - ezt követően megtekintették az óvodát, az iskolát és a Községházába is ellátogattak.

A program ezt követően ismét faluházban folytatódott, ahol Hartdégen Sándorné a Német Kultúregyesület vezetője, valamint Vörös Sándorné, a Hagyományőrzők vezetője ismertette tevékenységüket, bemutatva a több mint 600 lelkes falu tartalmas közösségi életét.

Koradélután a vendégek a várréten és a várnál tett rövid sétával zárták a gesztesi kirándulást.

Nagybajcs egyébként a Kisalföld szigetközi részén, Győrtől 12 km-re Észak-északkeletre, a Duna partján helyezkedik el, lakossága megközelíti az ezer főt. A kora középkorban egy kis halásztelep volt. Első említése Boych írásmóddal 1252-ből származik. A halászatot – és az aranyászást – később állattenyésztés váltotta fel, jelenleg Győr bolygótelepüléseként egyre többen keresik kenyerüket az iparban.

december

4 Hárman a padon

  • Időpont: csütörtök 18:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

6 Falu Mikulás

  • Időpont: szombat 10:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

13 Christkindl találkozó

  • Időpont: szombat 15:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

14 Karácsonyi vásár

  • Időpont: vasárnap 12:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

Fogászat: rendelési idő változása

2025. november 28., péntek 06:00

A fogászati ellátásról gondoskodó Presi-Dent 2006 Kft. értesíti a betegeket, hogy december 2-án és 3-án a rendelés iskolafogászati szűrés miatt elmarad. December 5-én Dr. Jancsik Veronika helyettesít, ezen a napon 8-tól 11 óráig tart a rendelési idő a Környe, Alkotmány u. 32. sz. alatti rendelőben.

Bővebben

Szünetel a mobilizált ügyfélszolgálat

2025. november 25., kedd 05:00

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium tájékoztatása alapján – a hidegebb időjárási körülményekre tekintettel – 2025. december 1-jétől 2026. március 1-jéig szünetel a Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálatok kötelező működtetése.

Bővebben

Fogászat: rendelési idő változása 14-én és 17-én

2025. november 10., hétfő 06:19

A fogászati ellátásról gondoskodó Presi-Dent 2006 Kft. értesíti a betegeket, hogy november 14-én és 17-én változik a rendelési idő. November 14-én Dr. Jancsik Veronika helyettesít, ezen a napon 8-tól 11 óráig, november 17-én Dr. Veréb Attila helyettesít, ezen a napon 10-től 11 óráig tart a rendelési idő a Környe, Alkotmány u. 32. sz. alatti rendelőben.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek