Emlékeznünk és emlékeztetünk kell a harcban életüket áldozókra, mert az ő helytállásuk az, ami példaként és útmutatóként kell, hogy szolgáljon a mai, szilárd értékrend nélküli világunkban - mondta a honvédelmi miniszter október 17-én, Budapesten a Fiumei úti Sírkertben, a második világháborúban hősi halált halt magyar honvédek ünnepélyes újratemetésén.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: „háborúink hősei tetteikkel igazolták bátorságukat, nemzetük és bajtársaik iránti elkötelezettségüket”. „Az általuk megtestesített ideák gyakorlása, vagyis a hierarchia elfogadása, a parancs és az engedelmesség rendje, a harc közbeni heroizmus, a becsület és hűség, valamint az önfeláldozás erényei nemcsak a hadsereg számára időtlen értékek, hanem a nemzet létének, egységének és fennmaradásának is elengedhetetlen feltétele” - fogalmazott a tárcavezető.

A honvédelmi miniszter beszédében kiemelte, az emberiség legősibb kultusza az ősök, vagyis a halottak tisztelete és isteni törvények ellen vét, aki ezt megszegi, mert az illő temetés és a végső nyughely háborítatlansága mindenkinek jár.

A honvédelmi miniszter elmondta, 102, különböző magyarországi harcterekről és temetőkből exhumált, holtukban lett magyar hőst temetnek újra a Fiumei úti Sírkert hősi parcellájában. „A Környe, Akasztó, Magyaralmás, Besenyőtelek, Cinkota, Tiszaörs, Rétság, Budapest, Valkó temetési helyekről elhozott hősök hamvai végre méltó helyre kerülnek, Magyarország ezzel fejezi ki köszönetét és háláját a szolgálatukért” – fogalmazott, majd felidézte: a környei, sebtében létesített magyar-német katonai temető a szovjet csapatok által ostromlott Budapest felmentésére indított hadműveletek Vértesben zajló harcainak elesetteit fogadta be 1944. legvégétől egészen 1945. március 18-ig.

Szólt arról is, hogy nagyapja, Bobrovniczky Tamás, akkor huszárszázados, a magyar királyi 3. Nádasdy Ferenc huszárezred 6. század parancsnokaként Környétől nem messze keletre, a Vértesben dúló közelharcokban március 17-én, Felsőgallánál nagyon súlyosan sebesült egy géppisztolysorozattól, az életét egy cigarettatárca mentette meg, amit a miniszter a mai napig őriz. „A környei temetőből kiemelt, végső nyughelyükre induló katonák nagyapám bajtársai voltak” – tette hozzá az október 17-ei ünnepélyes újratemetésen.

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Katonai Emlékezet és Hadisírgondozó Igazgatóság (HM HIM KEHI) munkatársai május elején végeztek feltárást Környén, a volt katonai temetőben, a munkálatok során a második világháborúban hősi halált halt és a temetőben eltemetett negyvennyolc katonát sikerült megtalálniuk.

A területen korábban helyszínbejárást, illetve szondázó jellegű kutatást végeztek annak érdekében, hogy a katonatemető tényleges kiterjedését és a temetési helyek elhelyezkedését igazolni lehessen. Előzetes információk alapján a temetőben német és magyar katonákat is eltemettek, így a feltárást a német partnerszervezet, a Volksbund Deutsche Kriegsgräberfürsorge (VDK) közreműködésével szervezték meg.

A HM HIM veszteségi adatain kívül rendelkezésre állt egy, a helyi plébános által 1945-ben készített részletes sírhelyvázlat, amelynek másolatát Bányai István helytörténet-kutató özvegye bocsájtotta a szakemberek rendelkezésére. A feltárás célja - a katonák exhumálása mellett - a korabeli temetőkataszter adatainak igazolása volt.

A HM HIM KEHI hadisírgondozó szakemberei négy nap alatt végezték el a feltárást, amely során az egykori katonatemető teljes felületű feltárásával és az ott található 45 elkülöníthető temetési hely kutatásával végeztek. Környe önkormányzata a feltárás kezdetére elvégezte a terület előkészítését, illetve egy földmunkagépet is biztosított, segítve a feltárást. Az öt temetési sorban 1944. december 22. és 1945. március 18. között, különböző időpontokban temettek. Az egyes sírblokkokat és sorokat a vártnak megfelelően találták meg.

A temetőben összesen 48 katona sírhelyét sikerült azonosítani, a sírok túlnyomó többsége egyéni temetési hely volt, de három kétfős, és egy háromfős tömegsír is előkerült. A szakemberek a különböző temetési időpontoknak megfelelően koporsóban, sátorlapban, vagy ezek nélkül eltemetett katonákat is találtak a sírhelyeken. Az átlagos temetési mélység 140 centiméter volt, de ettől több helyen is eltértek. A feltárás során az egykori katonatemetőt sikerült egyértelműen behatárolni, az ott eltemetett katonákat hiánytalanul exhumálni.

A temetőkataszter helyességét hat helyen sikerült azonossági jegytok adatai alapján igazolni, ezen kívül az eltemetettek életkori sajátosságai, illetve a további tárgyi leletanyag alapján több további ponton vált bizonyíthatóvá a temetési sorrend. A feltárás során a szakemberek szembesültek azokkal a szükségmegoldásokkal, amelyek a háború utolsó évében már előfordultak a magyar katonáknál: bakancsra húzott, gumicsizma szárából készített kamásli, két különböző bakancs egy elhunytnál, vagy éppen az orosz gázálarc gumiszíjából készített hózentróger.

Az exhumálási munka közben hat katona földi maradványa mellett előkerült az 1936 M azonossági jegytok, amely egyértelművé tette a személyazonosságukat. Nevüket összevetették a sírhelyvázlaton szereplő nevekkel, és a sorrend alapján a többi katona kilétének megállapítását is elvégezték. A sírmellékletek, tárgyi leletanyagok, illetve az életkori sajátosságok további támpontot adtak az azonosításra.

A 39 hősi halált halt magyar katona közül 36-ot sikerült azonosítani, ők így kikerülhettek a névtelenségből. A feltárás során előkerült német katonák földi maradványait átadták a Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség magyarországi megbízottjának, végső nyughelyet a budaörsi német-magyar katonai temetőben lelnek, a két szovjet katona eltemetéséről pedig az orosz nagykövetség munkatársai intézkednek.

Környe és térsége 1945 januárjától a magyar királyi 1. huszárhadosztály harcainak színtere volt, amely Gánt, Vérteskozma és Tatabánya vonalában volt védelemben a szovjet 3. Ukrán Front támadó seregtestei ellen. A huszárhadosztály a Vértes hegység erdőségeiben, 15 kilométer széles vonalban húzódott védőállását a rendelkezésre álló erőkkel csak támpontszerűen szállta meg, amely főleg a hegységen áthaladó utak lezárására szorítkozott. Környe térségében a huszár csapattestek közül zömmel a magyar királyi „Nádasdy Ferenc” 3. honvéd huszárezred huszárjai voltak védelemben. A szovjet csapatok arcvonala sem volt teljesen zárt. A szemben álló ellenség pontos erejét és berendezkedését a magyar csapatoknak nem sikerült felderítenie, de arról voltak információk, hogy az arcvonaluk mögött erős tartalékaik vannak, és további erősítések érkeznek hozzájuk.

Mindez különösképpen Budapest 1945. február 13-ai eleste után vált érzékelhetővé. Februárban, a vértesi arcvonalon egyfajta állásháború alakult ki, a kölcsönös járőrvállalkozások során rendszerint a huszárok vállalkozásai voltak eredményesebbek, hadifoglyokkal és zsákmányfegyverekkel tértek vissza. Az 1. huszárhadosztály arcvonalára irányított gyakori szovjet tüzérségi és aknavető tűz a nappali mozgást szinte teljesen megbénította, az ellenség éjszaka végrehajtott kisebb támadásai és felderítő vállalkozásai pedig állandó őrszolgálatot igényeltek. A harcokban részt vett szovjet katonák visszaemlékezéseikben többször említették, hogy a térségben lévő német katonákon kívül a magyar katonák harcoltak a legkeményebben. Környét és térségét az 1945. március 16-án indított szovjet támadást követő, több napi elkeseredett harc után hagyták el a magyar huszárhadosztály csapattestei, folyamatos utóvédharcokat vívva.

forrás, fotó: honvedelem.hu