Hírek

Népszerű cikkek

Gazdálkodj ÖKOsan! – témajavaslatokat is várnak

2024. március 13., szerda 11:52

Március 7-én újabb programsorozat indult Várgesztesen a Keltike Házban „Gazdálkodj ÖKOsan!” címmel. A program célja, egy olyan baráti közösség kialakítása, ahol a fenntartható és környezetkímélő életmóddal kapcsolatos tapasztalatok megvitatására, ismeretanyag bővítésére van lehetőség.

Minél szélesebb körben terjed el a tudatos gondolkodás, annál nagyobb esély lesz a változásra. Az első alkalom rögtön egy gyakorlati ismeretszerzéssel egybekötött foglalkozás volt, folyékony mosószer készült.

Jesch Kata segítségével, kipróbált receptje alapján rövid idő alatt elkészült a mindössze három hozzávalót – mosószóda, mosószappan/marhaepe szappan, víz, illetve tetszés szerint illóolaj - tartalmazó mosószer. A résztvevőknél azóta már tesztelés alatt áll, hiszen mindenki vihetett haza az elkészült mosógélből, ami nem terheli a környezetet, kellemes illatú, gyönyörűen kiszedi a foltokat és nem utolsó sorban pénztárcabarát. Minden lépés sokat jelentenek a környezetünk védelme érdekében, legyen az bármilyen apró. Ha csak egy dolgot változtatsz meg, az is számít!

A következő alkalom témája még nem eldöntött, de a résztvevők igényei alapján biztos, hogy a közeljövőben is lesz még egyéb tisztítószer és kozmetikum készítés, valamint előadás az úgynevezett offgrid, vagyis hálózattól független életmódról.

Amennyiben van olyan téma, amiről szívesen hallana, beszélgetne, írjon a Keltike Ház oldalának messenger üzenetet vagy e-mailt a keltikehaz@gmail.com címre.

Az esemény képeit a galériában tekintheti meg.

november

10 Nemzetiségi közmeghallgatás

  • Időpont: kedd 16:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

11 Márton nap

  • Időpont: szerda 16:40
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

21 Kézműves Kuckó

  • Időpont: szombat 9:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

29 Advent

  • Időpont: vasárnap 15:00
  • Helyszín: Várgesztes, Templom, Adventi koszorú

Fogászat

2026. november 1., vasárnap 05:00

November 13-án változik a rendelési idő.

Bővebben

Fogászat

2026. október 20., kedd 05:00

Október 30-án változik a rendelési idő.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek