A postákon is ingyenes lesz a készpénzfelvétel 150 ezer forintig
A jövőben a bankjegykiadó automaták mellett a postákon is lehetőség lesz havonta két alkalommal ingyenesen felvenni legfeljebb 150 ezer forintnyi készpénzt – az erről szóló jogszabálymódosítást a pénzügyi közvetítő rendszert érintő törvények jogharmonizációs célú módosításának részeként szerdán fogadta el az Országgyűlés 135 igen, öt nem és 42 tartózkodás mellett.
Az elfogadott törvény több európai parlamenti és tanácsi rendeletet, irányelvet ültet át a magyar jogba, amelyek a pénzügyi szereplők által alkalmazott digitális technológiák működési kockázataival szembeni ellenállóképesség biztosítását célozza – írta az MTI.
A módosítást a Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezte, tekintve, hogy 2014 februárjától a lakosság havonta két alkalommal, összesen 150 ezer forintig költségmentesen vehetett fel készpénzt a bankautomatákból, azonban ez a lehetőség a postákon eddig nem volt biztosított.