Áprilist a régiek Szent György havának mondták.  A Szent György-nap Európa nagy részén ősi pásztorünnep, a néphagyomány e naptól számítja az igazi tavasz kezdetét.

Az egyház Sárkányölő Szent György ünnepét tette erre a napra. Szent György Kappadokiából származott, a római hadsereg magas rangú katonatisztje volt.

A legenda szerint legyőzte a sárkányt, amely a líbiai Silena város közelében lévő tóban élt, és naponta egy ember esett áldozatául. György megmentette a sárkánynak áldozatul kiszemelt királylányt.

A hőstett hatására a környékbeliek megkeresztelkedtek. Györgyöt keresztény hite miatt börtönbe vetették, ahol megjelent előtte Krisztus és megjósolta hét évig tartó szenvedéseit. Szent Györgyöt 303 táján, a Diocletianus-féle üldözések idején fejezték le, s halt vértanúhalált. Így vált a lovagok, lovas katonák, fegyverkovácsok, szíjjártók, vándorlegények,és a cserkészek patrónusává.

A hiedelmek és népszokások azonban nem a szentre, hanem a római pásztorünnep rítusaira emlékeztetnek.

A néphagyományban Szent György napja pásztorünnep és mágikus varázslatok napja.

A rómaiak e napon ünnepelték Paliliát, mely pásztorünnep volt. Ekkor a pásztorok kiseperték az istállókat; meghintették vízbe mártott babérágakkal, és a szalmatűz füstjével megfüstölték magukat s jószágukat. Az állatokat a Szent György napi tűzön hajtották keresztül, hogy az ártó szellemektől és a rontástól megtisztuljanak, maguk háromszor ugrottak át rajta, hogy a boszorkányok rontását elkerüljék. E hagyomány továbbélése mutatható ki a hazai állattartás szokásaiban is.

Az állatok első kihajtásának napja, amikor az állatok egészségét, szaporaságát, tejhozamát hiedelmekkel és szokásokkal igyekeztek biztosítani.

Gonoszelhárító, termékenységvarázsló célzattal a marhákat láncon, fejszén, ekevason, tojáson, a gazdasszony kötényén stb. hajtották át. Nagy jelentőséget tulajdonítottak annak a vesszőnek, zöld ágnak is, amellyel az állatokat először hajtották ki a legelőre.

A csipkevesszőből azután ugyancsak mágikus célzattal, például Hidegkúton szárat faragtak a vajköpülőhöz. Medvesalján a gazdák csipkegallyat vágtak, és az ólajtóba keresztbe fektetett gallyon át hajtották ki az állatokat, hogy a boszorkány meg ne rontsa őket. A legelőre menet pedig ezzel a gallyal ütögették, hogy sok tejet adjanak.

Az Ipoly menti falvakban az aprószentek-napi vesszővel hajtották ki az állatokat. Füstöléssel is igyekeztek távol tartani a rontást.

A medvesalji Almágyon a gazda a karácsonyi morzsával füstölte állatait, hogy a rontó hatalmak ne vigyék el a hasznukat.

A Hortobágy vidékén a gulyások, csikósok, juhászok füstölték meg a jószágot, mert úgy vélték, hogy akkor nem bitangol el, és elháríthatják róla a rontást.

Ez volt a tavaszi gonoszjáró nap is, amikor a boszorkányok szabadon garázdálkodhattak. A legkülönbözőbb rontáselhárító módszerek alkalmazásával védték e napon a házat és lakóit, de főleg az istállót. Azért, hogy a boszorkányokat elűzzék, a kerítésre és az ajtóra tüskés ágakat tűztek ki vagy bekenték őket fokhagymával.