Hírek

Népszerű cikkek

Jó hír a gyermekvállaló házaspároknak

2024. július 8., hétfő 13:30

A kormány két évvel, 2026. július 1-jéig meghosszabbítja a 2019 és 2021 között felvett babaváró kölcsönök esetében a gyermekvállalási határidőt - jelentette be a kormányszóvivő.

Vitályos Eszter a döntést azzal indokolta, hogy a babaváró kölcsön 2019-es bevezetését követően több, előre nem látható, nem várt, nagy horderejű, vis maior jellegű negatív esemény következett be, mint a Covid-járvány, az ukrajnai háború vagy az energiaválság - írja az MTI.

A kormány úgy gondolta, hogy ez a magyar családok egészségügyi állapotát, életszínvonalát, foglalkoztatási helyzetét egyaránt hátrányosan érinthette, és ezzel jelentősen megnehezíthette a gyermekvállalási terveik megvalósítását is - tette hozzá.

Jelezte: a visszafizetési kötelezettség most júliusig pár száz, de év végéig akár több ezer családot is érinthet, akiknek lejárna az ötéves időtartam, de még nem született gyermekük, ezért a kormány úgy gondolja, hogy nagy segítség lesz nekik, ha a két évvel meghosszabbodik a gyermekvállalási határidő.

március

17 Filmvetítés

  • Időpont: kedd 17:30
  • Helyszín: Est Mozi (Tata, Ady E. u. 21.)

20 Tájékoztató a nemzetiségi választással kapcsolatban

  • Időpont: péntek 17:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház/Könyvtár

21 Tavaszi nagytakarítás

  • Időpont: szombat 9:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

28 Tavaszi forgatag

  • Időpont: szombat 14:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

Szavazzon Várgesztesre!

2026. február 1., vasárnap 08:00

Nyelvészek kulturális szakemberekkel együtt öt régióban ajánlást tettek a legszebb magyar településnevekre, ezek közé került Várgesztes is!

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek