Hírek

Népszerű cikkek

Országszerte 2800 vidéki büfé hívhat le egymillió forintos támogatást

2024. október 15., kedd 11:24

Összesen 2,8 milliárd forint értékű vissza nem térítendő forrásra pályázhat keddtől országszerte 2800 vidéki, egész évben nyitva tartó büfé – jelentette be közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Az üzletenként egymillió forint értékű támogatást korszerű konyhatechnológiai és a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök, készletek beszerzésére fordíthatják az igénylők, de felhasználhatják energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre, vagy akár nagyobb beruházásokhoz is. A november 30-áig tartó pályázat immár ötödik üteme a kormány vidéki vendéglátóhelyek támogatására indított 13 milliárd forint értékű programjának.

A turizmus a magyar gazdaság egyik húzóágazata, a szektor nemzetgazdasági hozzájárulása több mint 12 százalék. Az iparág társadalmi jelentőségét pedig jól mutatja, hogy abban közel százezer kis- és középvállalkozás működik, így a turizmus mintegy 400 ezer család megélhetését nyújtja hazánkban – írták.

Felidézték, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség javaslatára, az ágazat további erősítése érdekében írta ki idén májusban nagyértékű fejlesztési pályázatát a kormány. A támogatási program célja, hogy mérsékelje a hazai turizmus területi koncentrációja következtében a vidéki szolgáltatókat érintő relatív versenyhátrányt.

november

10 Nemzetiségi közmeghallgatás

  • Időpont: kedd 16:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

11 Márton nap

  • Időpont: szerda 16:40
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

21 Kézműves Kuckó

  • Időpont: szombat 9:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

29 Advent

  • Időpont: vasárnap 15:00
  • Helyszín: Várgesztes, Templom, Adventi koszorú

Fogászat

2026. november 1., vasárnap 05:00

November 13-án változik a rendelési idő.

Bővebben

Fogászat

2026. október 20., kedd 05:00

Október 30-án változik a rendelési idő.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek