Hírek

Népszerű cikkek

Indul a Versenyképes Járások Területfejlesztési Program

2024. október 18., péntek 05:00

A majki Kamalduli Remeteség adott helyszínt annak az országosan első fórumnak, amelynek fókuszában a vidék népességmegtartó erejének növelését szolgáló új kormányzati program állt.

A résztvevők a vármegye településeinek vezetői voltak, akiket Czunyiné dr. Bertalan Judit, az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztosa, országgyűlési képviselő és dr. Kancz Csaba főispán köszöntött. A hallgatóságban foglalt helyet Popovics György, a vármegyei közgyűlés elnöke és Borsó Tibor alelnök is.

Czunyiné dr. Bertalan Judit kiemelte, hogy a program révén egy fejlődő és együttműködő járás valósulhat meg. A fejlesztésen, az összefogáson van a hangsúly – tette hozzá –, s a cél az ott élők mindennapjainak javítása. A programhoz javaslatokat és ötleteket is várnak, ezért a tájékoztató egyúttal fórum is, amelyen fontos a visszacsatolás.

Dr. Kancz Csaba megerősítette, a versenyképes járás koncepciója azon alapul, hogy a térségi összefogásokat erősítse, a központi és a vidéki térségek fejlettségi különbségeit mérsékelje, s hogy vidéken javuljon az életminőség.

A program részleteiről Mayer Gábor, területfejlesztésért felelős államtitkár adott tájékoztatást, aki elmondta, az országos konzultációk sorát ez majki, vármegyei fórum nyitja meg.

A január elsejével induló Versenyképes járások program fő célja a vidéki Magyarország, a felzárkóztatásra szoruló járások segítése. Ezzel a Magyar Falu Program forrásai által biztosítottak mellett további fejlesztések valósulhatnak meg.

A program lényege, hogy az iparűzési adó 2025. évi többlete (ami várhatóan az országos IPA 5 százaléka) bekerül a területfejlesztési alapba és onnan „visszapályázhatóvá” válik a járások számára. Ez a növekmény a becslés szerint mintegy 65 milliárd forint lesz. A járások arra az összegre pályázhatnak, mint ami ott az iparűzési adó többleteként megjelent, ám ha ez a többlet az évi 250 millió forintot nem éri el, akkor a költségvetés ezt kiegészíti. Tehát 250 millió forintos keretre pályázhat minden járás, a vármegyeszékhely-központú hat járás esetében ez az összeg 500 millió forintot lesz – ismertette Mayer Gábor.

141 járás jut nagyobb fejlesztési forráshoz, mint amit az iparűzési adó többlete megengedne (ezekben az állam kompenzál) és 33 olyan járás van, ami 250 millió forint feletti többlettel rendelkezik majd 2025-ben.

A projektek kidolgozására és a pályáztatás szervezésére járási fejlesztési fórumokat hoznak létre. Ezek vezetői a vármegyei közgyűlési elnökök lesznek. A döntéseket a fórumoknak kétharmados többséggel kell meghozniuk, aminek egyik célja, hogy „tompítsák a város és környéke közötti esetleges ellentéteket”.

A pályázatokat, széles tématerületekben, márciusban fogják meghirdetni, és nyárig elbírálják, így ősszel már kifizetések is történhetnek – hangzott el. Mayer Gábor kiemelte, ha a járások egészének fejlesztését célzó program beválik, a most tervezett kétéves kísérleti fázis után folytatni szeretnék azt.

Forrás: mimegyenk.hu

december

6 Falu Mikulás

  • Időpont: péntek 17:00
  • Helyszín: Faluház

15 Adventi vásár

  • Időpont: vasárnap 14:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

Szünetel a mobilizált ügyfélszolgálat

2024. november 16., szombat 05:00

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium tájékoztatása alapján – a hidegebb időjárási körülményekre tekintettel – 2024. november 17-étől 2025. március 16-áig szünetel a Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálatok kötelező működtetése.

Bővebben

Mobil posta

2024. október 30., szerda 12:21

November 4-étől változik a kiállási ideje.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek