Hírek

Népszerű cikkek

Mi is az a Márton nap?

2024. november 11., hétfő 06:00

A középkor egyik legnépszerűbb szentjét ünnepeljük november 11-én, de Márton napja nem csak erről szól – sokkal inkább egyik leggazdagabb néphagyományokkal bíró napja a magyar folklórnak.

317 körül született Szent Márton, aki már fiatal korában is nagylelkűségéről és jóakaratáról volt híres. Segítette a szegényeket, elesetteket és betegeket, az emberek ezért pedig olyannyira szerették, hogy püspökké akarták avatni. Erre viszont nem vágyott, ezért a kinevezés elől el is bújt egy libaólba, ahol az állatok hangoskodásukkal azonnal lebuktatták, így Márton püspök, majd később szent lett.

November 11. viszont más tényezők miatt is fontos volt a nép számára, hiszen ez volt az a nap, mikor végleg befejeződtek az aratások és szüretek, a munkások megkapták hőn áhított bérüket, hozzá pedig egy alaposan meghizlalt libát is, amit javallott volt azon nyomban elfogyasztani, tekintve hogy másnap már kezdődött a 40 napos böjt.

Ám nem csak a liba került ekkor az asztalokra, hanem először lehetett megkóstolni az újbort is, amitől ha valaki becsiccsentett, az vidám évre számíthatott. A koccintáskor kortyolgatott újbort Márton-pohárnak nevezik. Más ételek viszont veszélyt rejtettek az ünnepen, például a répa, melynek fogyasztása esetén az illető egész évre felvette az ágybavizelés igen csak kellemetlen szokását. Márton napon illik minél többet inni, aki pedig a menüből kihagyja a libahúst, az egész évben éhezni fog.

A liba hátsó része mindig a falu papjának járt, innen is ered a püspökfalat elnevezés. Márton napon, ha a frissen sült libáról lehúzzuk a húst, illik megnéznünk a mellcsont színét, mely ha fehér, akkor havas télre, ha barna, akkor esős évszakkal kell számolnunk. Ez a párhuzam már csak azért is érdekes, mert az időjáráshoz fűződő népi megfigyelések pont fordítottan működnek: ha Márton napján havazik, esős tél lesz, ha viszont esik, akkor fagy, majd hosszú szárazság következik, míg a jégeső a korai, márciusi tavaszra utal.

november

10 Nemzetiségi közmeghallgatás

  • Időpont: kedd 16:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

11 Márton nap

  • Időpont: szerda 16:40
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

21 Kézműves Kuckó

  • Időpont: szombat 9:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

29 Advent

  • Időpont: vasárnap 15:00
  • Helyszín: Várgesztes, Templom, Adventi koszorú

Fogászat

2026. november 1., vasárnap 05:00

November 13-án változik a rendelési idő.

Bővebben

Fogászat

2026. október 20., kedd 05:00

Október 30-án változik a rendelési idő.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek