Hírek

Népszerű cikkek

Kommt, wir woll’n Laterne laufen

2025. november 13., csütörtök 07:23

Várgesztesen hagyomány a Márton napi felvonulás. Idén is megtartottuk, közösen az iskolával készültünk, kétnyelvű dalokkal.

Rendezvényünket a Német Nemzetiségi Önkormányzat Várgesztes, mint minden évben, támogatta, Nagyon köszönjük!

Ez az ünnep nem csak arra jó, hogy összehozza egy gyertyafényes sétára a közösséget, hanem arra is megfelelő alkalom, hogy a gyerekek tudását bővítsük és kreativitást megmozgassuk. Eleme a felkészülésnek a verstanulás és az ünnephez kapcsolódó énekek gyakorlása, ami fejleszti a fontos memóriát, a szövegértést, valamint a ritmusérzéket. Természetesen nem lenne teljes az ünnep előkészülete az alkotás öröme nélkül. A gyerekek korosztályuknak megfelelő segítségnyújtás mellett készítik el saját lámpásaikat mind az óvodában, iskolában és sokféle papírból, kivágással, ragasztással vagy festéssel ötvözve.

A hagyományőrzés elengedhetetlen része, hogy megismertessük az óvodásokat és az iskolásokat a népszokásokkal és az év ezen időszakára vonatkozó hiedelmekkel, jóslatokkal. Minden évben elmeséljük Szent Márton történetét a ludakkal: amikor el akart bújni püspökké választása előtt, hogyan buktatták le a rejtőzködő Mártont a gágogó szárnyasok. Ezt a történetet a gyerekek szívesen eljátsszák közösen a szabad-foglalkozások idejében is. Fontos ünnep ez mindenki számára, hiszen rávilágít arra, hogy milyen fontos az emberek közötti megértés, tolerancia, kedvesség, segítségnyújtás.

Töklámpás kiállítást szerveztünk, melyre izgalmas töklámpások készültek, melyeket aztán dekorációként felhasználtunk a lámpás felvonulás során. Minden gyermek, aki készített otthon szüleivel töklámpást jutalomban részesült.

A felvonulás napjára feldíszítettük a különböző, a felkészülés idején készített libamintás művekkel a Faluház ajtaját és környékét.

Sejtelmes fényeket kíséretében tettünk a gyerekekkel és szüleikkel egy közös sétát. Ezután libazsíros kenyér lilahagymával és meleg tea várt mindenkit zeneszóval, hogy közösen eltöltsünk egy kis időt ezen a szép délutánon.

Hunics Ildikó igazgató, Várgesztesi Német Nemzetiségi Óvoda

december

4 Hárman a padon

  • Időpont: csütörtök 18:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

6 Falu Mikulás

  • Időpont: szombat 10:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

14 Karácsonyi vásár

  • Időpont: vasárnap 12:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

Fogászat: rendelési idő változása

2025. november 28., péntek 06:00

A fogászati ellátásról gondoskodó Presi-Dent 2006 Kft. értesíti a betegeket, hogy december 2-án és 3-án a rendelés iskolafogászati szűrés miatt elmarad. December 5-én Dr. Jancsik Veronika helyettesít, ezen a napon 8-tól 11 óráig tart a rendelési idő a Környe, Alkotmány u. 32. sz. alatti rendelőben.

Bővebben

Szünetel a mobilizált ügyfélszolgálat

2025. november 25., kedd 05:00

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium tájékoztatása alapján – a hidegebb időjárási körülményekre tekintettel – 2025. december 1-jétől 2026. március 1-jéig szünetel a Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálatok kötelező működtetése.

Bővebben

Fogászat: rendelési idő változása 14-én és 17-én

2025. november 10., hétfő 06:19

A fogászati ellátásról gondoskodó Presi-Dent 2006 Kft. értesíti a betegeket, hogy november 14-én és 17-én változik a rendelési idő. November 14-én Dr. Jancsik Veronika helyettesít, ezen a napon 8-tól 11 óráig, november 17-én Dr. Veréb Attila helyettesít, ezen a napon 10-től 11 óráig tart a rendelési idő a Környe, Alkotmány u. 32. sz. alatti rendelőben.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek