Hírek

Népszerű cikkek

Idén decemberben is hamarabb érkezik a nyugdíj

2025. november 18., kedd 21:49

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is hamarabb érkezik a nyugdíj, a hivatalos dátum alapján december 2-án, kedden folyósítják a juttatást – írja a Pénzcentrum.

A főszabály szerint ugyan a hónap 12. napján utalnák (hétvége esetén korábban), azonban decemberben már az első munkanapon megkezdődik a kézbesítés, illetve az utalás.

Ez már az emelt összeg lesz, mellette pedig a korrekciót is folyósítják. Akik postán kapják a juttatást, a Magyar Posta hivatalos kézbesítési naptárában követhetik nyomon a dátumokat, amit már tavaly novemberben közzétettek.

Előnnyel járhat ugyanakkor a bankszámlára utalás igénylése, ebben az esetben nem kell várni a kézbesítésre, a tranzakció azonnal megtörténik.

A nyugdíj utalása kapcsán a Magyar Államkincstár tett közzé részletes tájékoztatót. Ebben szintén szerepelnek a dátumok, valamint a bejelentési kötelezettségre való figyelmeztetés is.

A juttatásban részesülő személyeknek ugyanis minden olyan tényt, adatot, körülményt kötelességük bejelenteni, amely a juttatásra való jogosultságát vagy folyósítását érinti.

Nincs esemény rögzítve!

Álláspályázat

2025. december 15., hétfő 14:37

Várgesztes Község Önkormányzata pályázatot hirdet óvoda igazgató munkakör betöltésére.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek