Hírek

Népszerű cikkek

Ezúttal Barna „verte kenterbe” a felnőtteket

2026. május 5., kedd 14:50

A tóval egyidős, tehát 24 esztendős múltra tekint vissza Várgesztesen a májusi horgászverseny, amelynek felhívására másodikán tizennyolcan, gyermek és felnőtt nevezők telepedtek ki a csodálatos napsütésben kora reggel a partra.

Többen hiába vártak kapásra, olyannyira, hogy idén is gyerekek taroltak. Tavaly Schäffer Huba utasított mindenkit maga mögé, idén pedig Rieder Barna, akire négyszer is rámosolygott a horgászszerencse. Sőt, az eredményhirdetéskor a 9 és fél kilós összsúlyért járó serleg mellett a legnagobb halért dukálót is átvehette, hiszen egy 5.8 kilós amur is a horgára akadt. Huba sem panaszkodhatott, hiszen hat halat fogott ki, a 7.1 kilós összsúllyal a második helyen végzett, míg a harmadikon az egyetlen felnőtt, Cserna András, akinél 3 halat mérlegeltek 7 kilóval.

A verseny végére a 18 horgász összesen 28 hallal dicsekedhetett, az összsúlyuk 75 kiló volt, tízzel több, mint az elmúlt esztendőben.

november

3 Papírgyűjtés

  • Időpont: kedd 0:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

10 Nemzetiségi közmeghallgatás

  • Időpont: kedd 16:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

11 Márton nap

  • Időpont: szerda 16:40
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

21 Kézműves Kuckó

  • Időpont: szombat 9:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

29 Advent

  • Időpont: vasárnap 15:00
  • Helyszín: Várgesztes, Templom, Adventi koszorú

Fogászat

2026. november 1., vasárnap 05:00

November 13-án változik a rendelési idő.

Bővebben

Fogászat

2026. október 20., kedd 05:00

Október 30-án változik a rendelési idő.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek