Hírek

Népszerű cikkek

Sváb Kupa: a kicsiknél eldőlt a sorsa

2016. január 25., hétfő 20:00

A Sváb Kupa sorozat idei első két fordulójában, de talán az eltelt évek során sem volt példa olyan szoros meccsekre az utánpótlás csapatoknál, mint amilyeneknek szombat délelőtt Környén lehettek tanúi a szurkolók.

Míg az elmúlt héten két olyan meccs is volt, amelyen 10 gól született, s a leggólszegényebb találkozó is 3 találattal zárult, ezúttal a hármas szám a legtöbb hálórezgetést jelentette, arra is csak egy mérkőzésen volt példa. Pedig a kicsik ezúttal is elszántan kergették a labdát. A kecskédi gyerekek a 3. fordulóban is 100%-os teljesítményt nyújtottak: a Vértesi Erőmű gárdáját 2-1, a Környét és a Vértessomlót 1-0 arányban múlták felül, így nem csupán a fordulót nyerték meg, de összesítésben is behozhatatlan előnyre tettek szert 27 pontjukkal. A fordulóban és az eddigi teljesítményei alapján is a második helyen tanyázik a jelenleg 14 pontos Vértessomló, amely az egyetlen elszenvedett veresége mellett a házigazdákkal 0-0-s döntetlent játszott és 2-0-s győzelmet aratott a Vértesi Erőmű felett. A vendéglátók nem csak a somlóiakkal, de a Vértesi Erőművel is egalizáltak (1-1), így a fordulóban szerzett 2 pontjukkal kiegészítve az eddigi hármat, 5 ponttal holtversenyben állnak a harmadik helyen az erőmű csapatával, így mindkét formáció számára igen fontos lesz majd a záró, negyedik forduló.

A felnőtteknél – mondhatni – egyáltalán nincs még semmi sem lefutva. A fordulóban a Környe és a Kecskéd is 6-6 pontot gyűjtött be, s a házigazdák azzal szerezték meg az első helyet, hogy a szomszédos község elleni meccsen 3-0-s győzelmet arattak. A másik 3 pontot a Vértessomlótól rabolták el a hazaiak, nekik 6 gólt rúgtak, miközben csak egyet kaptak. A somlóiakat a Kecskéd is felülmúlta 5-2 arányban, viszont győztesként (4-3) hagyták el a pályát a Várgesztes ellen. A szombati nap érdekessége, hogy a vendéglátók 3-2-re kikaptak a Várgesztestől, az a Kecskéd pedig, amelyik vereséget szenvedett el a hazaiaktól, 10-7-es győzelmet aratott a gesztesiek felett.

Az öregfiúk tehát február 6-án, Vértessomlón még alaposan átrendezhetik a tabellát, melynek élén jelenleg 18 ponttal áll a Kecskéd, mögötte 15-el a Környe, harmadik 13-al a Vértessomló, s negyedik 7-el a Várgesztes.

december

24 Christkindlik útvonala

  • Időpont: kedd 0:00
  • Helyszín: Várgesztes

Igazgatási szünet

2024. december 5., csütörtök 09:17

December 23-ától 2025. január 1-jéig zárva tart a Polgármesteri Hivatal.

Bővebben

Szünetel a mobilizált ügyfélszolgálat

2024. november 16., szombat 05:00

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium tájékoztatása alapján – a hidegebb időjárási körülményekre tekintettel – 2024. november 17-étől 2025. március 16-áig szünetel a Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálatok kötelező működtetése.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek