Visnyei László ez év augusztusától szolgálja Környe, Vértessomló és Várgesztes hívő katolikus közösségét, mint plébános. Az ezt megelőző időszakban Gerendai Sándor atya irányítása mellett káplánként volt jelen a közösségekben.

Az atya 1989-ben született Budapesten, Budaörsön nevelkedett szüleivel, két nővérével. Édesanyja, édesapja már nincs az élők sorában. A családja nem volt vallásos, magát, a hitet az általános iskolában ismerte meg és azon atyák által, akik a szülővárosában szolgáltak. 2011-ben jelentkezett a Székesfehérvári Egyházmegyébe papnövendéknek és a Püspök atya a Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Karára küldte, majd az egyetem elvégzése után, 2016 júniusában diakónussá szentelte, és Budakeszire küldte egy évre. 2017 júniusában szentelték pappá, és lett Székesfehérvár Belváros káplánja 2 évre, azt követően Csákváron szolgált 1 évet.

Úgy érzi, Környe, Várgesztes, és Vértessomló is saját miliővel, adottságokkal rendelkezik, ami viszont közös, hogy mind a hívek, mind az önkormányzatok részéről ugyanolyan mértékben tapasztalja a segítőkészséget, nyitottságot:

Mindhárom településen sajátosak a feladatok. Vértessomlón adott a Kegyhely. El lehetne érni, hogy akár országos hírű Kegyhely legyen, hiszen nagyon jó a miliő, hogy megszólítjuk a gyermeket váró, gyermeket kívánó fiatalokat, hogy jöjjenek, imádkozzanak, kérjék a Szűzanya közbenjárását. És ha itt meghallgatásra talált az imájuk, akkor vissza lehet jönni a hálaszívekkel, és az egy nagyon-nagy öröm tud lenni. Ez Vértessomló sajátossága.

Várgesztes egy kis kincses doboz, hiszen ott az erdő, a halastó. Talán érdemes lenne a Plébániát felfejleszteni, ifjúsági szállást kialakítani, programokat szervezni, akár zarándokokat fogadni pihenésként.

Környén a Plébánia gyönyörűen felújított, a templom környékén látok apró hiányosságokat, és a templomon belül is, hiszen a főoltár messziről nagyon szép, de közelről látni lehet, hogy felújításra szorul, ami sajnos költséges.

De ezek természetesen távlati tervek, amiket nem tudni, hogy meg lehet-e valósítani. Az mindenképpen pozitív, hogy mindenhol nagyon sok jó ember segít és támogatja az ötleteket, javaslatokat, tehát bízom benne, hogy egyszer megvalósulhatnak az elképzelések.

Azt látom, hogy mindenhol nyitottak az emberek mind a hitre, mind a vallásra, hogy megismerjék Krisztust. De ehhez kell a pap is, hogy jelen legyen folyamatosan, és kell, hogy a hívek is nyitott szívvel legyenek efelé. Mert sokszor úgy lehet érezni, mintha az egyház nagyon bezárna, pedig nem bezár, hanem nyitva van, csak az emberek nem jönnek.

A pandémia időszakában érkezett, ez jelentősen megnehezíti a nyitottságot.

Ilyenkor is meg kell találni azokat a helyeket, lehetőségeket, hogyan tudnánk megszólítani az embereket. Ilyen volt például az online misézés, amit – papokkal beszélgetve – valaki pozitívan értékel, valaki negatívan. A pozitív oldala: lehet, meg tudok szólítani olyan embert, aki nem jön el a templomba, de később lehet, hogy eljön. A negatívuma, hogy kényelmessé tudunk válni abból a szempontból, hogy „otthon leülök, pizsamában megnézek egy misét, és teljesítettem a misekötelezettséget.” De még ha online misére is készül az ember, akkor is úgy kell készülnie, mintha templomba menne. Szépen felöltözök, rendet teszek magam körül, hogy úgy vegyek részt a szentmisén az otthonomban is, hogy tudatosan minden mást kizárok, mert az Istennel akarom tölteni azt az időt.

A járvány az egyházak gazdálkodását is megrendítette...

Az egyház, ha nézzük, azt mondhatjuk, hogy gazdag, hiszen milyen szép épületei vannak. De nem ettől, és az arany kehelytől és arany miseruhától lesz gazdag, hanem attól, hogy a hívek önmagukénak érzik az egyházközséget. Hogy ki tudom-e mondani, hogy a templom a miénk, az enyém – abból a szempontból, hogy támogatom. Támogatom akár anyagilag, akár erőmmel, hogy igenis fenn tudjon állni az egyházközség. Hogy tudjuk-e vinni közösen? Meg tudjuk-e valósítani, hogy legyen helyben pap, ahogy – például – ennél a három településnél adott, legyen egy papja. A híveknek kell önmagukba nézni és válaszolni a kérdésre: merek-e érte áldozatot vállalni? És nem az egyházért, mint szóért, vagy intézményért, hanem azért a tudatért, hogy Krisztusért vállalja ezt. Mert szereti, mert szeretné jobban megismerni az imádságaiban, szeretné jobban megismerni a szentírás olvasásaiban. De ehhez kell egy élő kapcsolat, és hogy fennálljon az egyház és stabilan megmaradjon. És igen, ehhez kell például a fiatalok bevonzása is. Ez egy olyan feladat, ami gondolkodásra inti az embert: hogyan tudom megszólítani a fiatalokat, és hogyan tudom itt tartani? Hogyan tudom vonzóvá tenni az Anyaszentegyházat úgy, hogy az idős és a fiatal is megtalálja benne a helyét.

Az idei advent, a karácsony más lesz. Hívők és nem vallásosak számára egyaránt. Létezik „enyhítő” üzenet?

A karácsonyt megelőző időszak idén meghív bennünket az elcsendesedésre. Arra, hogy „ember, kicsit nézzél magadba, és merjél gondolkozni, mit jelent az, hogy Isten a szeretet.” Szent János Apostol úgy fogalmaz az első levelében, hogy „Isten a szeretet.” Eljön a Fiú, akit nagyon szeret az Atya. Elküldi hozzánk: Fiam, tedd meg az én akaratomat, hogy megváltod ezt a világot. És igen: ez Advent üzenete, hogy miként tudjuk csendben észrevenni önmagunkban, hogy mire is hívott meg az Isten? Hogyan tudok készülni a Karácsonyra? Meg vagyunk szorítva, hogy igenis, ebben a megszorított csendben fel tudjuk-e ismerni, hogy Isten megszólít bennünket a hétköznapokban is?

Akik pedig kevésbé vallásosak, nekik pedig azt az üzenetet hozza az adventi időszak, hogy „hogyan tudom még jobban szeretni a családomat?” Hogyan tudom „ebben a számomra leszűkült mozgástérben megtalálni azt az örömet, hogy ránézhetek a gyermekeimre, ránézhetek a feleségemre, férjemre”, a nagyszülők az unokákra, gyermekeikre. Hogy milyen jó életem van. És ebben meglátni azt az örömöt, amit a karácsony üzen: eljött közénk a szeretet. Hogy Isten úgy szerette a világot, hogy az egyszülött fiát odaadta érte. Ahogy korábban idéztem Szent János Apostolt: Isten a szeretet. És a szeretet mindannyiunkat össze tud kötni, de ehhez az kell, hogy az adventi időszakban merjek egy kis csendet tartani. És ezt a csöndet ne teherként éljem meg.

Salamon Gyöngyi