A több éves hagyományt folytatva Borbála nap alkalmából a helyi bányászokra és a bányászatra emlékeznek december 3-án Vértessomlón. Az ünnepség szentmisével kezdődött, majd a helyi temetőben a bányász emlékfalnál folytatódott, ahol Igó István polgármester köszöntötte a megjelenteket, különös tekintettel a szomszéd Várgesztes polgármesterét, Rising Károlynét és a tatabányai szakszervezet részéről Vasas Mihály és Balogh József urakat.

Miután a vértessomlói Dalkör megnyitotta a műsort, a polgármester egy történelmi visszatekintést nyújtott át a hallgatóságnak. Elmondta, hogy Vértessomló és környékének élete összeforrt a szénnel, a szénbányászattal. Az itt lakó bányászok és leszármazottaik számára a bányászat nem csupán kultúra, de érzelmi kötődés is, ezért tisztelet és megbecsülés illeti mind az élőket, mind a már eltávozottakat. Szent Borbála a hirtelen halállal járó, veszélyes szakmát űzők védőszentje. Európában évszázadok óta mindenhol megünneplik december 4-ét, Borbálához már a középkori bányászok is fohászkodtak, akitől a sebesüléstől és a hirtelen haláltól való védelmet remélték. Igó István ezután a helyi bányaművelési munkálatokról beszélt, ami 1780-ban kezdődött az Eszterházy uradalom utasítására az úgynevezett régi bánya telepítésével. Azonban a helyi szénbányászat fejlődését korlátozták a közlekedési nehézségek, a viszontagságos évek és a szükséges technikai felszerelés hiánya, így 1893 tavaszán beszüntették a munkát. Szerencsére a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. akkori putnoki bányaigazgatója Hoensch Ede kezdeményezésére Vértessomlón újra beindították a szén keresését, és így tárták fel Síkvölgypusztán 1895-ben a tatabányai szénmedencét, és alapozták meg a magas színvonalú tatabányai szénbányászatot. A polgármester hozzátette, hogy ma is kötelezettségünk bányászainkra, a balesetek és a sújtólégrobbanások áldozataira emlékezni.

A településen 29 évvel ezelőtt Batin József kezdeményezésére tartották az első Borbála napi szentmisét és koszorúzást. Napjainkban különös aktualitása van az energiahordozóknak, hiszen hiány van az áramból, a gázból, de a szénből is, melyet bányászaink annak idején verejtékkel hoztak a felszínre, de egy tollvonással befejezettnek nyilvánították a szénbányászatot. Vajon helyesen tették mindezt? Tette fel a kérdést a település első embere. Ezen gondolatokat követően felkérte a tatabányai, a várgesztesi és a helyi szervezetek képviselőit, hogy helyezzék el a megemlékezés koszorúit a bányász emlékfalnál. Az esemény zárásaként közösen elékelték a bányászhimnuszt, és a hideg decemberi szél messzire vitte a dallamot: „Te kisleány, ne bánkódjál, Bányásznak halni szép halál, Egekbe szállani fel, fel, Szerencse fel!”

Az esemény képeit a galériában tekintheti meg.