Hírek

Népszerű cikkek

Érkezik a 30 ezer forintos élelmiszer-utalvány

2025. június 23., hétfő 09:27

Július 29-től kézbesíti a Magyar Posta a nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszer-utalványát – közölte Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára az Országgyűlésben egy napirend előtti felszólalásra reagálva.

Zsigó Róbert még május végén jelentette be, hogy 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt fognak kapni a nyugdíjasok. „Meghallgattuk az idősek visszajelzéseit és az idősek tanácsát is, és úgy döntöttünk, hogy ezt a támogatást utalvány formájában fogjuk odaadni” – ismertette akkor.

Mintegy 2,5 millió nyugdíjas részesül élelmiszer-utalványban, amit december 31-ig lehet majd felhasználni – írta még korábban az MTI. A nyugdíjasok egy több címletből álló, papíralapú utalványt kapnak kézhez, amelyet őszig kipostáznak. Az utalvány beváltható lesz majd vidéki kisboltokban, a nagyobb üzletláncokban, a piacokon és az őstermelőknél is.

Az élelmiszer-utalványokat kereskedelmi forgalomban kapható hideg élelmiszerekre lehet költeni élelmiszer-árusítóknál és őstermelőknél. Az elfogadó kereskedő vagy őstermelő az utalványt címletértéken fogadhatja el, és azt készpénzre sem részben, sem egészben nem válthatja át, azaz nem adhat belőle vissza a vevőnek.

november

12 Nemzetiségi közmeghallgatás

  • Időpont: szerda 16:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház (Könyvtár)

30 Adventi koncert és gyertyagyújtás

  • Időpont: vasárnap 15:00
  • Helyszín: Templom, Adventi koszorú

Fogászat: rendelési idő változása 14-én és 17-én

2025. november 10., hétfő 06:19

A fogászati ellátásról gondoskodó Presi-Dent 2006 Kft. értesíti a betegeket, hogy november 14-én és 17-én változik a rendelési idő. November 14-én Dr. Jancsik Veronika helyettesít, ezen a napon 8-tól 11 óráig, november 17-én Dr. Veréb Attila helyettesít, ezen a napon 10-től 11 óráig tart a rendelési idő a Környe, Alkotmány u. 32. sz. alatti rendelőben.

Bővebben

Ebösszeírás

2025. november 3., hétfő 05:00

Várgesztes Község Önkormányzata a törvényi kötelezettség alapján 2025. november 30-ig ebösszeírást végez.

Bővebben

Szavazzon Várgesztesre!

2025. október 20., hétfő 11:59

Nyelvészek kulturális szakemberekkel együtt öt régióban ajánlást tettek a legszebb magyar településnevekre, ezek közé került Várgesztes is!

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek