Mintegy negyvenen vettek részt szombaton a falu nevezetes lakójának, prof. dr. Hutterer Miklós emléktáblájának a felavatásán. Az eseményen Pfiszterer Ilona, a ház jelenlegi lakója köszöntötte a résztvevőket a család nevében.

Aki harmóniára törekszik, annak kincs a természet közelsége és az őszinte emberi kapcsolatok. A professzor úr gyermekkori élményei meghatározói lehettek, ezért felnőttként tudatosan választhatta Várgesztest. Az egyetemi szorgalmi időn kívüli részt itt töltötte családjával. Óriási ötlete volt, hogy az egykori pajta háza hátsó falaként tovább él. Mintha azt üzenné, becsüld elődeid munkáját, építsd tovább. Egyik jelentős munkájának címe: A Vértes-hegységben levő Várgesztes német nyelvjárása – kezdte avatóbeszédét Rising Károlyné polgármester az Arany János u. 63. alatti épületnél, aki így folytatta: sok kiváló ember, szakember, sportoló élt és él Várgesztesen, de professzori rangú egyedül ő, Hutterer Miklós volt. Az emléktábla avató célja a főhajtás, a tisztelet mellett, hogy felhívjuk a mai generáció figyelmét arra, hogy tehetséggel, tanulással, szorgalommal ilyen eredményeket lehet elérni. Őszinte tiszteletet érzek azok iránt, akik tudásukat a katedrán, vagy írásos formában képesek továbbadni. Az életük így nem zárul le nyomtalanul. A kőfalon elhelyezett tábla lassításra, megállásra készteti az itt élőket és a falunkba érkező turistákat.

Az ünnepségen ott volt Kőrösiné dr. Merkl Hilda irodalomtörténész, az ELTE egyetemi adjunktusa, Hutterer professzor egykori tanítványa, aki tanára termékeny szakmai munkáját méltatta: széleskörű szakmai tudása, hatalmas teherbírása, nemzetközi elismertsége, emberi nagysága, segítőkészsége példaértékű volt. Szigora ellenére felhőtlen kapcsolatot ápolt hallgatóival, akiket fejlődésre inspirált.

Ezt követően Irene Hutterer-Pogány, a professzor özvegye idézte fel a Várgesztesen töltött éveket, valamint a gesztesi emberekhez kapcsolódó élményeiről mesélt.

Az esemény képeit a Fotógalériában tekintheti meg!

2013 őszén Tar József forrásértékű írásában emlékezett meg a Hutterer családról. Az alábbiakban ezt olvashatják:

Akinek várgesztes volt a világ közepe

Claus Jürgen Hutterer professzor, azaz Hutterer Miklós György, a várgesztesi tehénpásztor unokája, itt építette fel a házát, de miért pont a pajtadombra. Ez a telek hajdanában annak a Wachter családnak volt régóta a tulajdona, ahol Hutterer Mihály nevelkedett, mivel édesapja, Hutterer Anton a háborúban tűnt el, az édesanya, Antretter Katalin is fiatalon halt meg, gyerekszülésben. Régi szokás szerint a négy árva gyereket a rokonok fogadták be, Mihály a Wachter házba került. A korabeli Elemi Népiskolai Értesítő-könyvecskében Wachter Mihály gyám látta el kézjegyével hat éven keresztül a szorgalmas ifjú csupa jeles és kitűnő bizonyítványát. Nem sokkal az iskola elvégzése után asztalosnak tanult. Pesten, a Dob utcában lakott feleségével, Dugonics Karolával. 1930. november 2-án született Miklós György nevű gyermekük. A család nyaranta sokat időzött az idős és ifjú Wachter Mihályné házában, a mai Arany János utca 74-ben. A nyár elején ökrös szekér szállította őket Szár vasútállomásról a hegyeken keresztül a Gyurinak, a faluban egyszerűen csak Jurinak szólított kisfiúnak annyira kedvessé váló parasztházba. Mivel a két özvegyasszony nyakába szakadt a háztartás, állattatás és földművelés minden gondja, az örökké hálás nevelt gyerek ilyenkor végezte el a leginkább férfiaknak való munkákat. Felesége, akit mindenki Lenke néni néven ismert szintén nagyon szeretett itt tartózkodni. Juri a hasonló korú gyerekekkel bandázott egész nyáron, de még a 17 évvel fiatalabb húga, Hedvig is sok barátnőre lelt Várgesztesen. A család beágyazódását Lenke néni még azzal fokozta, hogy megvásárolta a pajtadombot, ahova fia később házat épített.

A klott gatyában futkározó gyerekek nem gondolták volna, hogy egy nyelvzseni ugrál közöttük. Pedig már gimnazista korában a germanisztika volt a szerelme, méghozzá abban az időben, amikor enyhén szólva nem volt ildomos olyasmivel foglalkozni, amiben a német is benne van. Vágyai szerinti szakot nem indítottak az ELTE-n, hát elkezdte tanulmányait a magyar és indogermanisztika szakon. Tanári oklevelének megszerzése után sem tett le eredeti tervéről. Megtudta, hogy a Szovjetunióban Zsirmunszkij professzor a vágyott témával foglalkozik, és jó kompromisszumos megoldásnak találta a Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjával Moszkvában tanulni a germanisztikát, és onnan kutatni a közép- magyarországi német nyelvjárásokat. Bőröndnyi magnetofonnal járta 1954 és 1958 között a dunántúli falvakat, településeket. A szorgalmas gyűjtés eredményeit terjedelmes dolgozattá formálva nyerte el a kandidátusi tudományos fokozatot. Ettől kezdve szakmai irányultsága miatti támadások enyhültek. Mint az ELTE oktatója szemináriumokat tarthatott a Magyarországi német nyelvjárásokról, és a hallgatói bevonásával az eddig fel nem kutatott területeken vizsgálta a német nyelvjárásokat hangtani és szóföldrajzi szempontból. Várgesztes is kutatási területté vált. Kutatásaival iskolát teremtett, amit az egyetem 1996-ban, díszdoktorrá avatásával ismert el.

A germanisztika területén folytatott egy évtizedes kutató munkája eredményeként megszületett A germán nyelvek című dolgozata, életének legragyogóbb műve. Alkotása alapmű lett egész Európában, mivel könyv formájában is megjelent, amit szerzője további hátrom javított kiadássá csiszolt. Elnyerte az MTA tudományok doktora címet. Az egyetemen minden német és angol szakos hallgatónak germanisztikát tanított. Végül az egyetemi tanári kinevezést is magáénak tudhatta. Tudományos közleményei hat idegen nyelven, tíz országban jelentek meg szinte megállás nélkül. Juri világhírű tudós lett. Európai, amerikai kongresszusokra hívták meg előadónak.

Pogány Irén az ELTE magyar könyvtár szakán tanult. Később, szerény keresetének kiegészítéséhez lehetőséget keresve kapott ajánlatot azzal, hogy „a Hutterer nagyon rendes ember”. Adott is neki munkát egy kutatásnál, az un. cédulázást. A cédulázás beindult, és végül 1970-ben házasság lett belőle. A professzor szakmai hírneve Grácba repítette Őket, azaz csak félig. Az egyetemen egy modern germanisztikai tanszéket szándékoztak felállítani. Az osztrák professzorok el voltak ragadtatva a tudásától a meghallgatáson, kinevezni mégsem tudták, mivel a magyar hatóságok nem járultak hozzá az osztrák állampolgársághoz. Így átmeneti három éven keresztül vendégprofesszorként működött. 1975-ben létrejött a nagy alku. Az osztrákok hozzájárultak egy finnugor tanszék felállításához Bécsben, Huttererért cserébe. 1973-ban megszületett György Kristóf, aki orvos lett. Három év múlva újabb öröm érte a családot, Miklós Mihály érkezett, és nyelvész lett belőle.

„Hutterer mindent tud!” Ez a mondás járta már 60-as évek közepétől az ELTE Német Tanszékén, köszönhetően kivételes memóriájának, fantasztikus nyelvérzékének, elképesztő munkabírásának. Grácban úgy tanulmányozta a város nyelvjárását, hogy fiával a játszótérre menvén tisztes távolságból hallgatta a gyermekeikre ügyelő anyukák beszélgetését, majd otthon lejegyezte a hangtani megfigyeléseit. Viszonylag rövid idő alatt értékes tanulmányt készített a város 700 éves jubileumi ünnepsége alkalmából. A jiddis egyszerűen ráragadt a Dob utcában, a zsidó szomszédokkal kommunikálva. Olyan sikeres tanulmányt publikált, hogy előadónak hívták meg Amerikába egy jiddis nyelvi konferenciára. „Várgesztesen nyár elején leült az asztalhoz, és csak ősszel kelt fel onnan!”, jellemezte kissé túlozva, de nagyon találóan férje munkakedvét Irénke. Ugyanakkor a tudós ember ezt nem tekintette fáradtságosnak: „Boldog ember vagyok, mert azért fizetnek, ami a hobbim!” Mindenkinek segített. Özvegy édesanyját és egyetemre járó húgát anyagilag támogatta. Tanítványainak igyekezett a kívánságuknak megfelelő hazai és külföldi kutatási témákat adni. Húsz éven keresztül szerkesztette az MTA nemzetközi tudományos folyóiratát, az Acta Linguisticát.

Olyan hatalmas volt a nyelvészeti áttekintése, hogy soha nem jutott eszébe bárkire is féltékenykedni, inkább minden tudását odaadta másoknak. Remek humora, megnyerő egyénisége közkedveltséget eredményezett, amit mi sem bizonyít jobban, hogy halála után Emlékkonferenciát rendeztek tiszteletére, és a temetésén százak vettek részt. Rendkívüli tudós, rendkívüli ember volt.

Várgesztesről sem feledkezett meg soha. Kigondolta háza minden részletét, az építés meg falusi kalákában történt. Azonnal összeszaladt a falu népe, ha a váratlanul érkező tégla szállítmányt kellett lepakolni. Eigner József a falakat építette, János, a „Hanesz” meg cserepezett, és még sokan segítettek. Juri nem volt hálátlan, megírta a „A Vértes-hegységben lévő Várgesztes német nyelvjárása” című tanulmányt, ami még akkor is őrizni fogja a nyelvi hagyományokat, amikor már senki nem beszéli ezt a nyelvet.